
Originally Posted by
Shadowfollower
Mindig szeretem helyre tenni a hibákat, hogy késöbb ne legyen aki ezt vissza mondja.
1, TG cél nem a másik bázisának elfoglalása, hanem az összes torony birtoklása (called game), vagy az egy h leteltével több pont felhalmozása.
2, Ha megnyílt TG és te késöbb látod, hogy most éppen be lehet logolni értelmetlen oda menned csak a lobbyba jutsz és wl listen leszel legutolsó. Mivel álltalában nem fagynak ki azért oylan sokan ezért nem fogsz bekerülni, sőt elveszed az olyanoktól a helyet akik bent voltak de kifagytak ami azért gáz mert ha már megvan a 30 pontjuk (amit el kell érni ahoz, hogy kapj wexpet) akkor ide visszalépve nem vesztenek semmit csak a további ölés lehetőségét.
3, TGn a cél a pontok(tornyok a fő baj, hogy 3 dolognak van két neve torony amit foglalsz és amit építesz is illetve pont az amit szerzel illetve amit elfoglalsz is) birtoklása, amiket védeni is lehet sőt kell is. Ez történhet úgy, hogy a party leader a foglalást követően vesz egy "állatot" ez harcolni fog hátránya, hogy ha meghal akkor leborul a védőfala a pontnak így szabad préda a másik nemzetnek és mivel ez ki tud menni távra így néha egyszerű lecsapni.. viszont előnye, hogy harcol és többet bír mint a torony illetve ha kihúzzák az "életteréből" akkor újra max hpn kezd. A pontokat továbbá meg lehet erősíteni tornyokkal ezek lehetnek különféle méretűek ettől függően kerülnek időbe és pénzbe illetve nation pont (a 3 ból a legfelső ez alkalmazható építésre) ez utobbi lehetőség csak party leadernek áll fent. Ezek építésre van lehetőség a mobil csonkokkal de ekkor kevesebb az építhető tornyok fajtája.
4, A bázis: 4 bejárata van mindet erőtér védi ami javítható ezen erőtereket leütve lehet bejutni a nehézség, hogy az ellenfél ki be járhat illetve lőhet rajta míg te nem. Ha egyszer leborult akkor 2 lehetőség van. hátra menni és a warpot resurrectet szétütni vagy lecsapni a sage ensignt és ezzel befoglalni a bázist minden egyes foglalás során újak leszenk az erőterek és annak a nationek engedik az átmenetett akik éppen birtokolják.
5, A térkép: a térkép jobb felső és bal alsó sarkában helyezkedik el a két bázis ezt a kettőt egy egyenessel össze kötve 2 szimetrikus részt kapunk. míg a jobb oldali járat sáncolva van addig a bal oldalin teleport illetve híd helyezkedik el a jobb oldalon sok kis torony van a bal oldalon pedig messzebb egy nagyobb.
6, Mit tegyek, hogy hasznos legyek: Ne légy afk ez elég bosszantó tud lenni amikor emberek afk ként dancelnek. Próbálj a többiekkel együtt harcolni. Ha meghalsz akkor felmérni a helyzetett, hogy hol lehetne jól segíteni az erőddel a csapoddal együtt működni (ezt mi egyáltalán nem csináljuk mivel teljesen szétszóródunk aminek az előnye, hogy mindenhol tudjuk mi történik és eszerint tudunk reagálni). Próbáld elkerülni a halált és inkább lépj vissza és használj VG-t mert sok időt tudsz vele sporólni. Használd a debuffokat és speciális buffokat amikor gyorsan kell ölni nem akkor amikor csak a te pontjaidat tudod növelni. Ne építs össze vissza mindenhova mindent mert elveszed a fontos dolgok elöl is a helyet és nagyon bosszanó amikor perceket kell szaladgálni, hogy oda érj ahol meghaltál (és ha ilyenkor fb-k debuffolnak bizony könnyen elmegy az ember kedve mint nekem tegnap első 4 halálom alatt mindig csak a bázisra tudtam spannolni és két létezésemben nem is ütöttem!)
Elvárások TG-n Ne csak akkor nyerjek amikor a procyon kikap elmult napokban sajna nem egyszer volt ilyen. A legacy weapon benyelése ne legyen lehetséges. AFk emberek kapjanak dc-t.